teamactions téma

Nyílt nap

2009. január 30., 21:38, teamactions kategória, 3 hozzászólás

Pár napot Gencsen töltöttem Daninál. A kiruccanás ötlete onnan jött, hogy felkértek az egyetemen, hogy menjek el a Szombathelyi nyílt napra pár évfolyamtársammal, ha már ott vagyok, akkor maradok is egy kicsit :). A nyílt napra csak egy évfolyamtársammal mentünk végül, de jól elvoltunk, Sopronból jött pár középiskolás, akiket ismertünk, így még a vonaton se unatkoztunk. A nyílt nap nem volt valami nagy durranás, sok érdeklődőt nem vonzott, főleg nem a faipari rész, mert kb. 6-7 ember jött oda, közölök is 2 volt komolyabb érdeklődő. A jó része az volt, hogy kaptunk ebédjegyeket így még a velünk együtt jövőket is plusz az Ivettet is meg tudtuk vendégelni :). Délután 2-ig bírtuk az ottlétet, szépen összepakoltunk és menekültünk el.
Esti programunk egy kis teázás volt bent Szombathelyen egy nem túl kreatív elnevezésű, de annál jobb teát felszolgáló helyen (Cafétea), egy baja volt a helynek, hogy rosszul volt megoldva a szellőzés, iszonyatos füstbe ültünk, amit kimondottan utálok :S. Csütörtökön nem mutatunk túl nagy aktivitás, csak este, mert akkor bementünk vacsizni fincsi kínait. A mai napot pedig végkép punnyadósra vettük, annyit leszámítva, hogy tantárgyfelvétel volt délután. Ami mellesleg fel is húzott, mert a lusta tanár bácsik és nénik nem bírják kiírni időben a tantárgyakat így még várhatok a végleges órarenddel. Jó éreztem magam ebben a pár napban, most már jöhet az új félév :

Baráti összejövetel

2008. december 23., 20:43, teamactions kategória, 3 hozzászólás

Már vasárnap történt a dolog, de csak most írok róla, mert tegnap vegetáltam, ma meg nem nagyon értem rá.
Tibi szervezett egy kis összejövetelt az Oladon található Black Cab Pubban, ahova szoktunk együtt járni ha ott vagyok Gencsen.
Az összejövetel előtt még elmentünk Dani, Tibi, Szilárd meg Én egyet Squasholni az Öntöde nevű helyre, fogalmam sincs, hogy az hol van, csak annyit tudok hogy közel van a Fősulihoz és nem rossz hely egy jó kis mozgásra. 2 órát voltunk és felváltva játszottunk, úgy gondolom mindenki megmozgatta magát rendesen :).
A squash után hazamentünk fürdés meg miegymás, majd Tibi anyukája elvitt minket az említett Pubba. Ahol személy szerint nagyon jól éreztem magam, nagyon jó volt a társaság, jókat nevettünk meg iszogattunk. Éjjel 1-kor értünk haza enyhén illuminált állapotba.
Jó volt újra a barátaimmal lenni. Tibinek szeretnék kellemes egy évet kívánni, vigyázz magadra, mert ha nem akkor páros lábbal rugdoslak hazáig :) tudod átreppenek Amerikából :)

Nyár végi party

2008. augusztus 29., 18:54, teamactions kategória, 1 hozzászólás

Vége van a nagy nyüzsgésnek, mával befejeződött a bALEK hét. Szerintem nagyon jól sikerült, próbáltuk egy hét alatt a pogányságot gatyába rázni, mert nagyon tápos egy banda, de van köztük azért értelmes gyerkőc is. A programok érdekesek és izgisek voltak, nem unatkozott senki. A Firmák is jól elfáradtak és a harci sebek is látszanak rajtunk, nem mindenkinek volt kényelmes a cipellője, pár embernek köztük nekem is feltörte a sarkam és a talpamon is van pár vízhólyag. Röviden ennyit a hétről, mindenki gazdagodott élményekkel és jó hangulat volt végig.

Ma pedig eljöttem Gencsre levezetni a hét fáradalmait a barátokkal, ma Pubba megyünk, holnap pedig kerti party lesz Daninál. Lesz egy kis nyár záró buli :) Kellemes utolsó augusztusi hétvégét mindenkinek!

A Balaton a Riviéra...

2008. augusztus 08., 00:02, teamactions kategória, 3 hozzászólás

Nem tudtam írni, hogy elmegyek itthonról, így utólag bocsika!
Egy hetet töltöttem a barátaimmal azaz Tibivel, Danival és Enikővel Balatongyörökön. Nagyon nagyon jól éreztem maga, minden nap strandoltunk, jókat ettünk, nevettünk, jó filmeket néztünk esténként meg minden hasonló jó dolog. Az utolsó pár este pedig úgy telt, hogy kiraktuk a nyugágyakat és kifeküdtünk nézni a a hullócsillagokat, fincsi koktél vagy jó kis olasz bor társaságában.
Ma estefele értem haza, de a pörgésnek még nincs vége, mert holnap utazok anyuval és apuval Hódmezővásárhelyre versenyt nézni és jól érezni magunkat.
Vasárnap jelentkezem, addig is további kellemes nyarat mindenkinek :)

VOLT........USA

2008. július 04., 01:48, teamactions kategória, 4 hozzászólás

A mai nap röviden ennyi: kint voltunk a VOLTon :) hallgattunk Supernemet, Ganxta jazzet, Beat Dis (Beatles hehe), majd Roni Size hiper super DnB-t amin nagyon tomboltunk, végezetül pedig a Keleti Part latin reppereit a Cypress Hillt, akik mellesleg nem szaroztak szívták a jointot fent a szinpadon bele a kamerába :)
Egy kis érdekesség az, hogy hazafele avval a taxival jöttünk amivel a Cypress Hill mászkált a városba.

Itt szeretnék mindenkitől akitől nem tudtam elköszönni, ma délután indulunk apuval Amerikába (végre). Nyugiii hazajövök, még a nyáron :)
ÜDV mindenkinek, további kellemes nyarat!!

UI: próbálok kintről írni, ha nem minden nap de legalább két-három naponta. Szóval nézegetni az oldalt!!

Reszkess VOLT mert megyünk!!

2008. július 01., 15:54, teamactions kategória, 2 hozzászólás



Tegnap megvettem a jegyeket Tibinek, Daninak meg magamnak. Szerdán délután érkeznek Sopronba és egyből indulunk is fel bulizni!!
Én már magamnak kinéztem a jó kis programokat, de biztos elnézek másfele is. Ami érdekel: Kispál és a Borz, Dreadzone, Copycon, Irie Maffia, Magna Cum Laude, Roni Size, CYPRESS HILL, Supernem. Úgy érzem jó kis két napnak nézünk elébe. Aki fent lesz annak jó bulizást, aki nem az meg kezdje gyűjteni a pénzt 2009-re :)

Még mindig...

2008. június 28., 01:22, teamactions kategória, 2 hozzászólás

2008 JUNIUS 27 bár egyel kevesebben de még mindig hárman együt és a tőlünk megszokott lendülettel vágtunk neki a mai estének. Mind a hárman végeztünk vizsgáinkal és ugy gondoltuk, hogy nekivágunk az éjszakának. Első utunk a Black Cab Pub volt Barbival és Kristóffal együtt!! Majd egy komoly bevásárlás a Shell kútnál - "kérhetek telefonos segítséget?" - egy-két sör, majd irány a "Molnár-tenger" és most itt.Óriási party with my best friends...

Friends

2008. március 15., 20:41, blog, teamactions kategória, 9 hozzászólás

Végre végre végre, összeült a csapat, tegnap este Daninál. Az egész úgy kezdődött, hogy elindultunk Enikővel Gencsre délután, egy unalmas utazás után, Dani nem várt minket az állomáson :) kicsit késett, már feléjük tartottunk akkor futottunk össze :) sebaj. Egy kicsit leültünk gépezni, meg a többiekkel konzultálni, hogy mi legyen az esti program, valaki beszeretett volna menni Szombathelyre, valaki pedig kint maradni Gencsen, de végül közös hangra kerültünk. Az első út a Marco Poloba vezetett, mert isteni a hamburger ott, Tibi és Ivett is csatlakozott hozzánk ( vagy mi hozzájuk, hmm nem tudom de mindegy), majd a fincsi vacsi után, kimentünk a Tescoba chipsért meg ücsiért. Majd siettünk Gencsre, mert már Viki várt minket Daniéknál. Megleptük egy kis ajándékkal, mert szülinapja volt. Ez utón szeretnék még egyszer boldog szülinapot kívánni Vikinek. Jöttek Buláék is, na és itt folytatnám azt, hogy végre végre vérgre együtt a baráti társaság. Egy jót beszélgettünk, én jól éreztem magam, még egyszer bocs Kitti a telefonért :S Sajna Vikinek közbejött valami és el kellett menni haza. a többiek meg kezdtek fáradni így 11 tájékban szétszéledtünk.
Sikeresen összehoztam a csapatot, s ennek nagyon örülök, remélem ti is :)

Tovább is van... »

th4j`fuN_-nál

2008. január 05., 00:07, teamactions kategória, 19 hozzászólás

Összeültünk a barátokkal, th4j`fuN_ barátomnál voltunk egypáran, mondom hogy kik: Viki, Csibém(Kitti), Dani, Kristóf, Ivett, Tibike na meg én is ott voltam. :]
Ez az egész úgy kezdödött hogy a Dani átjött hozzám és megvártuk a Vikit mert ő még kicsit evett mert olyan éhes volt mint a farkas, majd elindultunk a Tibihez. Ivett és Kristóf már ott voltak. Nekiálltunk pókerezni, majd megérkezett az én kis Csibém akit nagyon szeretek. :] Visszatérve a póker az elején egész jól ment de aztán én hamar meguntam és gyorsan ki is estem, pontosan elsőnek, de sebaj utánam Ivett adta fel és valamilyen okok miatt kiszállt. :( Ezután nemsokkal Kristóf és Ivett el is mentek mert holnap reggel edzésük lesz. Mi még egy kicsit maradtunk és telóval fényképezgettünk egy párat. :D Elég komoly kis képek lettek! :] Főleg a Danisak. Aztán eljött a búcsú ideje és mentünk haza, vagyis elsőnek Csibéékhez mentünk, ott hosszadalmas búcsút vetem és elindultunk hazafelé Danival és Vikivel. Majd épségeben hazaértünk és... :]

Tovább is van... »

The last Krime City #5

2007. december 31., 10:30, teamactions kategória, 3 hozzászólás

Hát erről a témáról elég későn írok, de jobb később, mint soha:]. De az igazság hogy nem volt kedven mostanában semmihez. Ezen a bulin még a múlthéten voltam péntek este mentünk fel th4j`fuN_ barátommal, vonattal Budapestre és ott is pontosan kifejezve az Almási Téren voltunk a művelődési házban, ezen a fergeteges bulin. Igazából nem tudom elmondani pontosan, hogy kik voltak csak egykét ember tudtam megjegyezni ezért inkább nem írnék, semmilyen nevet nehogy megsértődés legyen belőle:]. De van egy jó ötletem, ha valaki kíváncsi hogy kik voltak, akkor tudom ajánlani a barátom th4j`fuN_ blogját ő nagyon jó kis blogot irt erről az estéről:g. Ami amúgy nagyon jó volt csak egy gond volt vele az, hogy nagyon gyorsan vége lett, de azért megérte felmenni BP-re. De sajnos több már nem lesz belőle, de azért remélem, hogy valami hasonló kaliberű dolgot kitalálnak majd helyette, mert akkor ott van helyünk nekünk is:].
Képeket majd később szolgáltatok a buliról.:)