blog téma

IKEA

2009. január 03., 20:41, blog kategória, 7 hozzászólás

Ma IKEA túrán voltam apuval meg anyuval. Eddig csak IKEA bútorok gyártását láttam meg csináltam, de magéban a boltban még sose voltam. Nem semmi mit mondjak :), az emeleten végig egy útvonalon mész és közben minden féle szoba, konyha meg napalik vannak berendezve és így mutatják be a termékeket. Minden terméknek van egy cetlije amit ha meg akarsz venni meg kell jegyezned, mert az alapján találod majd később meg. Egy szinttel lejjebb pedig minden féle kütyü van, tálak, csecsebecsék, mind olyan dolog ami a háztatásba kell. A végén pedig a raktár van ahol a cetlin szereplő számok alapján megtalálhatod a választott bútort.
Nekünk ez több kevesebb sikerrel sikerült is, mert itthon derült ki, hogy a kis asztal nem olyan színűre sikerült amilyenre mi akartuk, de szerencse még megyünk vissza jövő héten, mert apunál kevés pénz volt és reggel derült ki, hogy a bankkártyája lejárt :S. Így az íróasztalt és a tv szekrényt nem vettük még meg. De vettünk 2 db. szuper kis székeket amit már össze is raktunk apuval és már le is lett tesztelve.


Tovább is van... »

BÚÉK

2009. január 01., 15:02, blog kategória, 2 hozzászólás

Boldog Új Évet Kívánok Mindenkinek!



Sikerekben és egészségben gazdag új esztendőt minden kedves barátomnak, olvasómnak és ismerősömnek!
Kezdődjön hát el ez a 2009-es év. Legalább legyen olyan jó mint az előző, de nem bánom ha még ennél is jobb lesz. :)

1 éves a bmx.xtrinal.net

2008. december 26., 00:00, blog kategória, 6 hozzászólás

Boldog születésnapot a blognak!



2007.12.26.án kezdődött el ez a kis blogocska. Több kevesebb sikerrel működik, néha sok hozzászólással néha pedig alig akad. De azért mindig próbálok magamról vagy egyéb dolgokról hírt adni. Remélem akik eddig olvasták azok továbbra is velem maradnak netán még újabb olvasókkal bővülök.
Nem nagy statisztikával rendelkezik az oldal de azért pár adatot közlök: 129 bejegyzés, ez kicsit több mint 10 per hónap, 510 hozzászólás ami bejegyzésenként átlagosan 4 hozzászólást jelent. Természetesen a legtöbb hír júliusban volt, amikor kint voltam az USA-ban.
Próbálom a statisztikát javítani, ez az aktivitásomat is jelzi. Sajnos mindig egysíkú vagyok a suli miatt, de már készülődőben van az amerikai út, meg a téli bmxes életről is beszámolok majd. Szóval lesz miről olvasni csak továbbra is olvassátok :)

Squash

2008. december 20., 19:29, blog kategória, 3 hozzászólás

Kezdem megszeretni ezt a sportot. Ezt köszönhetem az évfolyamtársaknak járunk kb. hetente egyszer vagy valamikor sűrűbben is. Meg persze annak is, hogy nagyon jól érzem magam közbe, főleg ha el is találom a labdát. Jó kis mozgás, ajánlom mindenkinek aki nem tudja mit kezdjen magával ha van egy kis szabadideje és mozogni akar.
A múlt héten két órát voltunk, de 4-en. Felváltva játszottunk, mindenki mindenkivel szisztémába, hogy ne legyen sok pihi, de azért tudjunk fújni is egyet.
Ma csak ketten voltunk és egy órát, de igy is kellemesen elfáradtam. Ma már igazán jól ment, csak a fonákkal van egy kis kondom, nem oda megy a labda ahova eltervezem, de majd alakitok a technikámon.
Legközelebb csak januárba megyek, mert mindenki hazamegy karácsonyozni meg szilveszterezni. Hm én asszam megint Sopronba töltöm a karácsonyt :P
Mozgás rovatomat olvashattátok :) kellemes mozgást mindenkinek.

Új mobil :P

2008. december 13., 14:08, blog kategória, 3 hozzászólás

Mivel hogy közeleg a karácsony, nincs telefonom csak kölcsön, ezért ma megvettem a karácsonyi ajándékom magamnak :) Egy Nokia 5310 XpressMusic-ot.
Egy hagyományos mobil, ami se nem kinyitható se nem csúsztatható, vissza a régi szép mobilokhoz. Nem valami nagy darab mindössze 9,9 mm vastag és 103,8x44,7 mm a nagysága, de még így is kényelmesen tudom használni a mancsaimmal. Egyéb különlegesség rajta az hogy van a kijelző mellett egy zenehallgatáshoz használható play és stb. gombok.
Még nem volt Nokia telefonom, de mindig is akartam egyet. Nagyon könnyen kezelhető eddig mindent megtaláltam rajta amit kerestem. Egy két hónapig még két telefonnal fogok futkosni mert, ezen most van pénz plusz van rajta lebeszélhetőség is január 31 ig. Szóval ne lepődjön meg az aki 30-as és este 10 után felhívom :)
Most ám happy vagyok, bár üres a bankkártyám :(


Tovább is van... »

Szoba

2008. december 07., 16:42, blog kategória, 4 hozzászólás

Apuval ma nekiálltunk a parkettázásnak. Ez azt jelenti, hogy ma már a saját szobámba alszom, mert az ágy már a helyére került. Még pár db. parketta nincs a helyén de lassan már egyenesbe érünk, még a végén karácsonyra készen lesz.
Rakok fel pár, képet mert megtaláltam a fényképezőmet :)




Tovább is van... »

Nagyon nagyon mozgalmas hét

2008. november 22., 16:03, blog kategória, 2 hozzászólás

Ez a hét enyhén totál brutál volt. Röviden beszámolok a jelentősebb dolgokról.
Hétfőn kezdődött az egész, suli stb. Este pedig bALEK szóbeli ZH volt, ahol én is szóbeliztettem. 60 ember maradt a szóbelire csak 20-25 embernek lett meg az írásbeli. Éjjel egykor fejeztük be, totál lefáradva, de aki eljött az minden átment, a végére azért összeszedték magukat.

Kedd reggel 6 kor keltem, mert 7 kor indultunk tanulmányútra Lentibe. Egy ajtó és ablak gyártó céget néztünk meg, ami elég profi volt. Van neki saját fűrész üzeme, maga állítja elő a réteg ragasztott alapanyagokat, mind emellett még rönkházakkal is foglalkozik. Mind ez nagyon szép és jó, de délután 5 kor értünk haza.

Szerda: szerencse csak délre kellett bemenni, de bőven elég is volt mert fél 7-ig voltam bent, egy kis rajzolással töltöttem unalmas perceimet az órán :S. Este pedig jött a várva várt bALEK vizsga, a Firmák azaz én is Rovarirtónak öltöztünk, az elsősök pedig rovaroknak. Éjjel egyig nyomtuk a bulit.

A csütörtök viszonylag már laza volt, említésre méltó dolog csak este történt, mert akkor elmentünk úgy 11-en vacsorázni egyet a Fórum pizzériába. Kellemesen csalódtam a helyben, már régen voltam, de úgy néz ki hogy új szakács van mert extra finom pizzát ettem.

Pénteken nekiálltam egy beadandó begépelésének, jelenleg is azon dolgozok. Délután egyik évolyamtársammal beiktattunk egy kis frissitő edzés és elmentünk Squassolni a Sportcentrumba, már két hete terveztük, de megérte a várakozást, mert nagyon jól éreztem magam és kellemesen el is fáradtam tőle. Este pedig Részegelt Lemez szakestély volt, sajna nem úgy sült el ahogy a többiek eltervezték, de attól még jól éreztem magam.

És jön a hét csúcspontja a szombat. Délelőtt boltba volt anyuval és vettünk egy szupi "kis" WOK-ot ami csupán csak 4000 forintba került, nem egy csúcsminőségű, de ma kipróbáltam és nagyon finomat csináltam vele. Paprikás-kukoricás csirkét készítettem benne teljesen magamtól, és szerintem nagyon jól sikerült.

Eddig ennyi történt :) jó hétvégét mindenkinek!

Néhány történés...

2008. november 02., 21:44, blog kategória, 1 hozzászólás

Szuper hírekkel nem nagyon tudok szolgálni, csak a szokásos napi beszámolókkal.
Kezdeném péntekkel: apunak segítettem itthon, aminek nagyon örült, mert elég nehéz feladata lett volna egyedül. Tanulásról szó se volt :). Este pedig elmentünk Vili szüleihez megnézni, hogy milyen lett az új kéró. Nekem személy szerint nagyon tetszett, főleg úgy, hogy láttam még akkor amikor csak egy téglasor volt felrakva, meg az alapozásnál segítettem is. Azóta szinte már teljesen be van rendezve és már fincsi dolgokat lehet sütni benne :).
A szombat java temetőzéssel telt, voltunk Ivánba mamánál ebédelni meg előtte ott is bementünk a temetőbe. A délután tengés lengéssel és megint no tanulással folytatódott. Este ismét lakásnézőbe mentünk, de most az Enikőékhez, konyha és ebédlő nézőbe. Iszonyat tetszik a konyhájuk főleg a vasalatok, hogy milyen praktikusan ki lehet használni az eldugott helyeket. A nagy beszélgetés közbe be lett kapcsolva a TV és néztük egy kicsit a Hofit is, közbe meg elkortyolgattunk majd 3 üveg bort :)
A mai délelőttöt avval töltöttem, hogy boltba mentem, meg apunak segítettem a nehéz melóban. Ebéd után meg nekiálltam az elektrónak és a mérés irányításnak végre.
Most pedig megnézek egy filmet a laptopon, mert TV nincs itt fent.
Mindenkinek szép hetet kívánok!

Happy Bday party

2008. október 23., 14:41, blog kategória, 1 hozzászólás

Tegnap este Biu, Dani, Enkikő, Ivett, Tibi és Kata társaságával együtt elmentünk a Fehér Rózsába vacsorázni. Szerintem mindenki nagyon finomat evett, a lányokéból Tibinek és nekem is jutott egy kevés. Ezért is jó lányokkal vacsorázni menni :)
A vacsora után hazajöttünk egyet iszogatni meg beszélgetni, majd nekiindultunk az éjszakának. Első megálló egy kocsma volt a lányokkal lenyomtunk egy mézest és mentünk is tovább.
A második megálló a pub fiction volt, leültünk beszélgettünk iszogattunk. Igazából ugy vettem észre, hogy sok embernek nem volt kedve tombolni mindenki fáradtnak tűnt. Fiction után Dáridózó következett. Ákos kijött elénk és elindultunk befele, megvettük a jegyet és 10 méter után megállt a befele menő forgalom és léptekben haladtunk, de ezt úgy 20 perc után meguntuk, a bulirészlegtől még távol voltunk. Fogtuk magunkat és kifordultunk átmentünk a Koleszba a -1-re. Ott megittunk egy sört és hazajöttünk. Itt nálunk Tibivel meg Ivettel negyed 5 ig beszélgettünk majd aludni ment mindenki.
Köszönöm mindenkiinek aki eljött, remélem azért jól éreztétek magatokat.

Felújítás

2008. október 05., 15:23, blog kategória, 3 hozzászólás

Már pár hete megy a munka itthon. Volt egy padlásrészünk és megbeszéltem apuval, hogy mi lenne ha azt a padlásrészt átalakítanánk egy szobává. Apu belement a dologba, szépen be lett szigetelve, gipszkartonnal lefedve meg stb. Pénteken parkettáztunk, tegnap pedig bútorokat gyártottunk be, mert ez egy úgynevezett gardrób szoba lesz, ahol csak szekrények lesznek a ruháknak. Így felszabadul egy csomó hely a szobámban pl. kikerült a két nagy kétajtós szekrény, már táncolni is lehet. Többnyire apu végzi a munkát, de sok mindenbe én is kiveszem a részem.
A következő felújítási hely az én szobám lesz. Itt is szigetelés csere, gipsz-kartonozva lesz az ablaknál meg a plafonon, nah meg ami a legfontosabb végre ki lesz festve.


Tovább is van... »