« Fringe »

2009. március 15., 20:51, film kategória, 2 hozzászólás


Pénteken mutatták be itthon a Rejtély című thrillersorozat első részét. Mivel itthon voltam és pont a tv előtt, ezért volt időm és végignéztem a dupla első részt. Tesóm már ajánlott a sorozatot, mert kint már jó pár hónapja elkezdték játszani, neki az egyik kedvence lett azóta. Na már most, az első rész után egyből rohantam a géphez és kattintottam az első torrent oldalra ami a "kezembe" került.
Nem nagyon vagyok oda a nyomozós filmekért, de ez így elsőre nagyon megtetszett. Nincsenek benne agyon sztárolt színészek és jó maga az alap story is.

Rövid ismertetés: A történet kulcsfigurája Olivia, aki mellett az elmúlt éveit elmegyógyintézetben töltő tudós, Walter Bishop, valamint annak fia, Peter Bishop vesz részt a rejtélyes ügyek felderítésében. Eközben a háttérben egy nagyobb, világméretű összeesküvés képe rajzolódik ki, egy olyan kísérletsorozat, melyről kormányügynökségek és magánvállalatok is tudnak, s a szálak a legmagasabb körökig vezetnek. Már az első részben egy nagyon durva biológiai fegyverrel kerülnek szembe a nyomozók és próbálják megoldani az ügyet.
Már megnéztem belőle 3 részt, eddig töretlen az érdeklődésem iránta, szóval egy újabb kiváló sorozat került be a kedvencek közé ("fel a polcra")





Én a helyedben nem írnám, hogy torrentoldalra mentél egyszerre! :] Lehet én is letöltöm aztán megpróbálkozok vele... :]

Nem üzletelek vele, saját célra szedtem :)

Szólj hozzá a bejegyzésekhez!

Név:

Jelszó:(regisztráltaknak)

E-mail:(nem jelenik meg)

Website:(ha van)

Üzenet: