« Return »
2009. január 07., 16:53, blog kategória, 3 hozzászólás
Hétfőn volt a Sziltan vizsgám amire már karácsonykor elkezdtem tanulni, de nagyon beleuntam, mert nagyon lassan ment a tétel kidolgozás. Szóval jött a hétfő reggel, de úgy indultam el az egyetem fele reggel, hogy már 9 fél 10 kor szeretnék újra az ágyban lenni. Ez már az első 10 percben befuccsolt, mert voltak más tantárgyból is ugyan annál a profnál vizsgázni így a BSc-ek várhattak a sorukra, egészen 10-ig. Egyszerre 6-an mentünk be az irodába, így volt esély arra, hogy már a beugrón is túllépjek. Ez meg is történt, mert elfogadta, amit leírtam neki a rendelkezésre álló egy percben. Jöhetett a tétel húzás, ami nagyon jól sikerült, mert pont azokat a tételeket húztam ki amiket gyakorlaton vettünk a félév során. Mondom magamba, hogy ez menni fog tanulás nélkül is saját szavakkal valahogy elmondom, a lapra is csak az alap összefüggéseket írtam fel meg rajzoltam pár ábrát. Rám került a sor, előttem kivágott egy srácot, egy csajnak meg 5-t adott mindenki meglepetésére (hozzá teszem a csaj szerencsés volt, mert a külső irodába maradt neki hely, ahova egyszer se nézet be). Az első tételemre adott egy 3-t, viszonylag jókat tudtam mondani, a második már nem ment ilyen fényesen, de adott rá egy 2-t. Jött az utolsó tétel, elkezdtem mondani, de volt egy hülye képlet ami nem is oda tartozott azt egyből áthúzatta velem, és mondta, hogy valami másra kéne gondolnom, eszembe is jutott valami, de nem tudtam rendesen leírni, végül leírta ő, de mondta, hogy magyarázzam el, hogy mi mit takar. Na, ez volt a bökkenő, mert fogalmam se volt. Ezen a kis képleten buktam az egészet és így jöhet a repeta.
Van egy másik story is. Az előző bejegyzésben írtam, hogy szombaton voltunk az Ikeaban, de nem tudtunk mindent beszerezni egyéb problémák miatt. Ezért hétfőn újból kimentünk, de megint csalódni kellett, de most nem a pénz miatt, hanem azért, mert nem volt raktáron az a szekrény meg tv állvány, ami árban is jó volt színben is meg úgy mindenben. Így hát megint csak fele ügyet intéztük el, mert azért találtam olyat is, amit el tudtunk hozni.
Ma újból fogtuk magunk apuval és megint nekivágtunk Bécsnek. Ma már minden klappolt, mert a szekrény az kapható volt, de a tv állvány még mindig nem volt raktáron, így hát felmentünk körbenézni nincs e helyette valami jó. Végre egy kis szerencse az egyik információst megkérdeztük, hogy tud-e ajánlani helyette valamit, de ő azt mondta, hogy nem kell, mert a bemutató darabot nyugodtan elvihetjük, ha az megfelel. Hát hogy a viharba ne, mondtam apunak. Így hozzá jutottunk hozzá egy 149-ről 99-re leárazott termékhez 59,9-t, euróért.